A szerda estét már otthon tölthettem. Az ápolónők száma ugyan drasztikusan visszaesett, de szerencsére a szolgáltatás színvonala megmaradt. A nejem még a gondolataimat is leste. A diagnózis utáni sokk persze lebénított mindannyiunkat. Első este csak ültünk és nem bírtuk felfogni, hogy mi történik velünk. Mivel Tamás már hazautazott, felhívtuk telefonon. Ő a tőle megszokott bölcsességgel kezelte a helyzetet. Próbált biztatni, beszélt a statisztika értelmezésének hátulütőiről, illetve kiemelte azt is, hogy eddig minden a legjobban ment és nincs okunk azt feltételezni, hogy ez másképp lesz a jövőben. Mindaz amit és ahogyan mondta, megnyugtató volt, még ha éreztem is a hangján, hogy ő is jócskán el van keseredve, és valószínűleg ugyanúgy aggódik, mint mi. Utólag tudtam csak meg, hogy ahogy letette a telefont, sírva fakadt. Virág is aranyos volt. Ő azt emelte ki, hogy hinni kell, hiszen Isten kezében vagyunk mindannyian. Aggódással nem hosszabbíthatjuk meg az életünket. Ő mindenesetre tovább szervezi az imaláncot értem.

Családom végtelen szeretete sokat segített. Az a gondolat is, hogy egyszer úgyis el kell hagynunk ezt az árnyékvilágot és senki nem tudhatja előre, hogy mikor. Nem tudunk előrelapozni az életünk könyvében. Azt gondoltam, hogy ez jobb is így.

Pár nap alatt annyira csillapodott bennem a félelem és aggódás, hogy a tudásszomj át tudta venni részben a helyét. Próbáltam minél többet megtudni a betegségemről. A probléma csak ott volt, hogy minél többet böngésztem az internetet, annál inkább az volt az érzésem, hogy nyakig ülök a pácban. Ezen még az sem segített, hogy a valószínűsége annak, hogy sokáig üljek a pácban, elég alacsony volt. A rák egy komoly ellenfél, ezért jobb, ha több irányból indítunk támadást. Elkezdtem azt, amin szinte minden rákbeteg átesik, vagyis kutattam a csodaszer után, ami egyik pillanatról a másikra csak egy rossz emlékké változtatja ezt a tortúrát. Számtalan csodaszert találtam az interneten, amelyek azonnali gyógyulást kínáltak, mindenféle emberek tanúbizonyságával alátámasztva. Szerencsére a gyanakvó természetem segített abban, hogy a legtöbb csapdát elkerüljem.

Az kutató munkának azért megvolt az az eredménye, hogy néhány főbb pontban már meg tudtam magamnak fogalmazni azt, hogy milyen irányba kellene mozdulnom.

Az első és legfontosabb, hogy stressz-mentesíteni kell magam. Ennek egyik legegyszerűbb módja a sport illetve a meditáció. A hosszas mobiltelefonálgatást is abba kell hagyni, még ha nincs is tudományos eredmény arra nézve, hogy mennyire járul hozzá az ilyen típusú betegségekhez.

Abban is mélyen hittem, hogy a természet patikája kifogyhatatlan, és nem lehet véletlen, hogy számos gyógyszer létrehozásában a természetgyógyászat adta az ihletet.