A CT után betoltak egy közös kórterembe. Itt voltak azok a betegek, akik állandó felügyeletet igényeltek. Levetkőztettek, és kaptam egy hátulgombolós pizsamaszerű kötényt. Minden ápoló szuper kedves és szolgálatkész volt. Olyan érzésem volt, mintha egy 5 csillagos szállodába kerültem volna. Reggel, ami elég hamar eljött hiszen hajnali 4 óra körül kerültem ágyba, elkezdtek sürögni forogni körülöttem a csinosabbnál csinosabb ápolónők. Ekkor már biztos voltam benne, hogy ez lehet Kánaánban. Minden gondolatomat lesték. Egyikőjük odajött és megkérdezte, hogy lemosdathat e. Mondtam, hogy persze. A második kérdése az volt, hogy intim helyen is? Bár a nagy közös szobát nem éreztem túl megfelelőnek ehhez, de azért beleegyeztem. Na ezt nem kellett volna, mert rögtön mondta, hogy akkor megkéri a Juan-t, aki első ránézésre azt az érzést keltette bennem, hogy ez számára lesz nagyobb öröm, mint számomra, ezért inkább azt mondtam, hogy a zuhanyzóig mégis ki tudok menni magam is.
A délelőtt folyamán csináltak több vizsgálatot is. Elkészült egy referencia vizsgálat is, ami arra volt hivatott, hogy fel tudják mérni, hogy milyen képességeket vesztek, vagy nyerek az operációval.
Közölték azt is hogy másnap reggel 9 körül megyek a műtőbe. A daganat már annyira nagy volt, hogy elkezdte hátratolni az agyat. Ezzel csak az a gond, hogy a nyúlt velőben levő légző és keringési központ az öreglyukba ékelődhet és ekkor kisvártatva megjelenik a lelki szemünk előtt, hogy "Game over", hiszen e két funkció leáll. Szerencsére ezt még akkor nem tudtam és így nem is aggódtam miatta. Az egyetlen dolog, ami valóban aggasztott, hogy most a kórházból nem tudtam az autóvásárlással foglalkozni. Dóra szerencsétlenségére behozott nekem egy tabletet, így folyamatosan figyelemmel tudtam kísérni a G Mercedes sorsát a hólapáttal. Akkor még megvolt, így állandóan kérleltem, hogy hívjuk fel az eladót. A nejem nagy türelemmel kezelte a helyzetet, bár nagyon aggódott értem. Írt a barátoknak és a munkahelyemre is, hogy imádkozzanak értem, mert másnap reggel műtenek és elég rossz állapotban vagyok. Ezt onnan tudtam, hogy elkezdtek érkezni az együttérző, biztató és támogató e-mailek. Egyedül az nyugtalanított, hogy egyes levelek már komplett nekrológnak tűntek. Dóra és Virág ott asszisztálták végig, hogy a tabletbe beletemetkeve egész nap írogatok. És ekkor nagy meglepetésemre este 8 körül Tamás lépett be. Nagyon meglepett. Aggódó tekintettel nézett rám. Én ezt nem értettem, hiszen az egyetlen, valós aggodalomra okot adó dolognak azt éreztem, hogy telik múlik az idő és valaki más veszi meg a a hólapátos csoda autót. Mindenesetre bíztam benne, hogy végre egy támogatóra tehetek szert személyében, hiszen egészen kicsi korától fogva imádta az autókat. A lányok legnagyobb sajnálatomra, egyértelműen ellene voltak korszakalkotó ötletemnek.

Kicsit csalódottan vettem tudomásul, hogy Tamás is más miatt aggódik. Ekkor úgy éreztem, hogy magamra maradtam, és újból beletemetkeztem a tablet olvasásába.

Csak később tudtam meg tőlük, hogy ezt ők milyen fájdalmasan élték meg.