Általában kevés szó esik a családról és arról, hogy ők hogyan élték meg ezt. Utólag visszagondolva, úgy érzem, hogy az ő helyzetük sokkal nehezebb volt mint az enyém, hiszen számomra nem igazán tudatosodott ekkortájt a helyzet súlyossága. A következő bejegyzést a fiam írta. Ezúton is nagyon köszönök mindent, amit ő tett és természetesen az egész családom. Nagyon remélem, hogy néhány év múlva csak már csak egy rossz emlékként tekintünk a történtekre. .
Reggel 7 óra… nehézkes ébredezés a telefon idegesítő, nem fáradó szundi funkciójára… Harmadik lenyomás után már ránézek a kijelzőre... Anyától vár egy hajnali SMS, hogy hívjam, ha felébredtem. Soha nem volt ilyen, egyáltalán anya sose maradt még hajnalig fent! Azonnal hívtam, és már kalapált a szívem, tudtam, hogy nagy baj van! Anya nagyon lassan pityeregve közölt velem CT eredményeket, meg orvos szövegeket… Nagyon hosszú percekbe telt mire sikerült anyával kimondatnom, hogy most ebből mire is kéne nekem következtetnem… Amit megértettem: agydaganat, életveszély, műtét azonnal. Annyit tudtam mondani, hogy megyek, ahogy tudok. Anya mondta, hogy nyugi, nézzek repülőt, nem kötekedtem, tudtam, hogy most nyugalmat kell sugároznom, kértem, hogy beszéljünk, ha bármi többet meg tud.
Egyből laptop bekapcs, és 3 perc alatt láttam, hogy aznap már repülő engem nem visz Svájcba, maximum késő este. Daniella látta rajtam, hogy nagy a baj, nem nagyon tudott mit mondani… hiszen én se neki. Elpityeredett, és amíg lezuhanyoztam, be is pakolt egy táskába nekem néhány ruhát, meg készített gyorsan szendvicset. Tudta, hogy ha beülök az autómba, az utam nem Zuglóba vezet.
Így indultam el Lausanne-ba, kocsival, csak Daniella tudta, hogy megyek. Nagyon aggódott is értem, de megértette, hogy mennem kell. Anyának és Virágnak direkt nem szóltam, hogy úton vagyok, nem akartam, hogy még miattam is aggódjanak. A 12 órás autóút alatt szörnyű érzelmi hullámvasutat éltem át… Minden legrosszabbat gondoltam, aztán önmagamat próbáltam nyugtatni és vigasztalni. Én magam voltam a szörnyen kétségbeesett, és aki erős és pozitív próbál maradni egy személyben. Annyit tudtam, hogy ki kell érnem este 8-ig, és találkoznom kell Apával a műtét előtt, mert egy nagyon komoly agyi beavatkozás hordoz magában kockázatot rövid és hosszútávon is. Siettem, de arra is figyeltem, hogy biztonságosan vezessek, nem kockáztathattam a testi épségemet, mert azt már a családom nem bírta volna el. Daniella hívogatott rendszeresen, hogy épségben vagyok-e még, ő szegény nagyon aggódott értem is.
Szerencsére a zürichi kora esti dugó sem tudta keresztül húzni a számításaimat, bár a helyiekben a „bunkó kelet-európai” sztereotípiáját nem ez alkalommal cáfoltam meg. Este 7óra 55 perckor léptem be Apa kórtermébe.
